Az OTP Bank több olyan szolgáltatás igénybevételét teszi lehetővé, amely segítségével lakáshitelhez, vagy támogatáshoz juthatunk. Az OTP Bank emellett különböző programjaival teszi még színesebbé az ügyfeleivel való kapcsolattartást, és további kedvezményt nyújt a hűséges ügyfeleinek. Az OTP Bank internetes oldalán is találunk nagyon sok olyan hasznos információt, amely segítségével bárki számára könnyebb az eligazodás a lakáshitelekkel kapcsolatban.

Választhatunk, hogy milyen céllal szeretnénk lakáshitelt igényelni, melyek között a következők szerepelnek: ha új lakást szeretnénk vásárolni, ha használt lakást szeretnénk vásárolni, ha építkezni szeretnénk, ha felújítani vagy éppen korszerűsíteni szeretnénk a már meglévő lakásunkat, ha új lakást szeretnénk vásárolni de még nem adtuk el a régit, vagy ha a már meglévő lakáshitelünket szeretnénk kedvezőbbre cserélni.

Ezeken az opciókon belül is vannak további lehetőségeink, melyek alapján kiválaszthatjuk a számunkra leginkább kedvező hitelkonstrukciót. Választhatunk ezeken kívül még támogatott, vagy piaci alapú forinthitelt is, vagy előhitelt, és forint és deviza alapú lízinget is. Általában felajánlják nekünk azt is, hogy a lakáshitelen kívül még kössünk lakásbiztosítást is, amely egy szintén hasznos dolog lehet, hiszen a lakásunknak bármilyen baja esik, kártérítést kapunk érte, ha van biztosításunk. Az OTP Bank is lehetőséget ad arra, hogy a 2011, szeptember 29-től érvényben lévő kormányrendelet alapján az ügyfelek a devizahitelek rögzített árfolyamom végtörlesztésre kerüljenek.