Cikkek

Új korszak kezdődhet, ha megjön a bankok józan esze

A magyar ingatlanpiac évek óta stagnál, mivel az árak alacsonyak, a lakossági szektor pedig nem vásárol, mert beijesztették őt azzal, hogy az ingatlanoknak csak romlik az értéke ( ez olyan, mint hogy a kenyér is egyre kevesebbet ér, miközben szárad, ezért kell gyorsan megenni), a befektetők pedig, látván a csekély lakossági érdeklődést, nem mertek lakásokat építeni.

Ezért van az, hogy nagyon sok magyar kőművesbrigád dolgozik Ausztriában és Németországban, ahol legalább építkezések folynak. Az utóbbi hetekben azonban élénkülni látszik a hazai lakáspiac, ennek folyományaként pedig végre beindulhat a korábbinál korrektebb feltételek között folyó lakáshtelezés.

Több olyan tényező is van, mely megélénkítheti a lakáshitelezési kedvet. Egyik a végtörlesztés: sokan ingatlant adnak el, akár áron alul is, csakhogy megszabaduljanak egekbe kúszó törlesztőrészleteiktől, a vevő pedig megveszi, még akkor is, ha a vásárláshoz hitel szükséges. A másik tényező inkább pszichológiai, nevezzük az egyszerű magyar paraszti józan ész uralmának, vagy ahogy akarjuk. A magánszemélyek, családok ráébredtek az alábbi, nem túl bonyolult nemzetgazdasági törvényekre:


1. A lakásban lakni is lehet, nemcsak befektetésre jó. Ha pedig nem tudok benne lakni, kiadhatom albérletbe.

2. Ha lakni akarok benne, akkor mindegy, mennyi a piaci értéke, úgysem adom el.

3. Áron alul sok mindent érdemes venni, még lakást is.

Három ingatlantípus különösen keresett: az olcsó nagyvárosi panel, a luxusingatlan, A pénzintézetek ugyan nehezebbé tették a hitelhez jutást, mégis, egyre többen vásárolnak lakásokat. Kell a gyereknek, hogy elmehessen otthonról, önálló életkezdéshez, stb.

Most a pénzintézeteken a sor. Az elmúlt évek hitelválsága után olyan új konstrukciókkal kell előállniuk, melyek vonzóak a vevők számára, lehetővé teszik, hogy megfelelő lakást, otthont, esetleg termőföldet vásároljanak maguknak.

 

GBP